A BAKA ISTVÁN ALAPÍTVÁNY és a szegedi BARTÓK BÉLA MŰVELŐDÉSI KÖZPONT második alkalommal
hirdette meg „ÉN ITT VAGYOK” című országos Baka István vers-, énekelt vers- és prózamondó versenyét.
Az alapítvány meghívója:
Program:
– 10.00 óra
Baka István összegyűjtött művei I. Versek (Tiszatáj Könyvek)
A kötetet bemutatta és az országos versenyt megnyitotta Olasz Sándor, a Tiszatáj főszerkesztője.
– 11.30
TÖREDÉKEK BAKA ISTVÁN EMLÉKÉRE – képek, versrészletek címmel ELBLINGER FERENC szekszárdi fotóművész KIÁLLÍTÁSÁNAK megnyitója a szegedi Bartók Béla Művelődési Központban.
A kiállítást megnyitotta: KOCSIS IMRE ANTAL, Szekszárd Megyei Jogú Város polgármestere.
Elblinger Ferenc Baka-élményéről a Tiszatájban publikált egy – sok fotót tartalmazó – írást Az én Bakám címmel.
Egy kép Elblinger Ferenc fotókiállításából:
„Mint házfalat a vadszőlő, befut
És összetart az emlékezetem;
Vagyok, mert voltam, s ennyi épp elég –
Akkor nyitom, ha becsukom szemem.”
(Vadszőlő)
A kiállítás anyaga megtekinthető az interneten virtuális kiállítás formájában is, ITT.
A verseny néhány pillanata:
A díjátadás izgalmas percei:
A VERSMONDÓ című folyóirat cikke a versenyről (2003/3-4):
Versmondo – Archiv (Versenyekről röviden.) http://versmondo.hu/archiv/archiv14/14.doc. /Sajnos a folyóirat régi számainak linkjei az Adobe Flash miatt már nem elérhetők./
Sajtóvisszhang:
- Baka művei a pódiumon. = Délmagyarország, 2003. június 4. 4. p.
- Ismét lesz Baka István-emlékverseny. = Délmagyarország, 2003. október 9. 7. p.
- Baka István-verseny. = Délmagyarország, 2003. november 15.
- Töredékek Baka István emlékére. = Délmagyarország, 2003. november 29. 5. p.
- A Baka István vers- és prózamondó verseny díjazottjai. = Délmagyarország, 2003. december 05. 7. p.
- Elblinger Ferenc: Az én Bakám. = Tiszatáj, 2004. március. 57-61. p.
- Borsodi L. László: Baka István-szavalóverseny Szegeden. = Hargita Népe, 2003. november 26.