Mészöly Miklós Emléknap, Szekszárd

Mészöly Miklós-díj

„A Mészöly Miklós-díj alapításáról 2004-ben döntött a Polcz Alaine által vezetett Mészöly Miklós Egyesület elnöksége. A díj odaítélésének alapelvét, feltételeit a következőkben határozták meg:

 „A díjat évente egyszer január közepén, Szekszárdon, az író születésnapján egy személy kapja. A díjazott olyan hivatásának elkötelezett új utakat kereső – lehetőleg fiatal – író vagy irodalmár legyen, aki értékes művekkel jelentkezett és kész társadalmi kérdésekben, nehéz helyzetekben is nyilvánosan véleményt vállalni. A díjazott nem csak magyar, de közép –európai író vagy literátor is lehet, aki Mészöly Miklós szellemi örökségét reprezentálja. A díjról minden év november végén egy felkérendő kuratórium (zsűri) dönt.”

Az alapító szándéka szerint a díj minden évben Mészöly Miklós születésnapján, január 19-én kerül átadásra Szekszárdon a Mészöly Miklós Emléknap keretében. A díj anyagi fedezetét a Mészöly Miklós Egyesület és Szekszárd Megyei Jogú Város fele-fele arányban biztosítja. (Szekszárd MJV honlapjáról)

Ezen a napon a Mészöly Miklós-díj mellett Mészöly Miklós emlékplakettel is kitüntet valakit a város.

„Mészöly Miklós Emlékplakett adományozható 2004-től azon szekszárdi, illetve a városhoz kötődő személyeknek, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtanak Mészöly Miklós életművének és az író emlékének ápolásában.

Az emlékplakett átadása minden évben Mészöly Miklós születésének évfordulójához (január 19.) kötődően megrendezett Mészöly Miklós emléknap keretében történik.” (Szekszárd MJV honlapjáról)

2007-ben a Mészöly Miklós-díjat MACSOVSZKY PÉTER esszéista, költő és szerkesztő, a Mészöly-plakettet GACSÁLYI JÓZSEF könyvtáros kapta.

Sajtóvisszhang: