HÁZIORVOS

Bakó András nemrégiben nehéz műtéten esett át, egy napja tért haza a kórházból, és most a háziorvosát várta. A háziorvos – csinos, fiatal nő – tíz órára ígérkezett, de öreg barátom már fél kilenckor glédában állt: amennyire a kötés engedte, lezuhanyozott, hajat mosott, megborotválkozott, frissen vasalt pizsamába bújt, és felvette az elegáns, dohánybarna háziköntösét is, amelyet a kórházbavonulás tiszteletére vásárolt.
     A doktornő tizenegy óra előtt néhány perccel nyomta meg a kapucsengőt. Bakó András visszacsengetett, és az órájára pillantott.
     – Én győztem, doktornő – nyitott ajtót diadalmas arckifejezéssel.
     – Miben? – csodálkozott a háziorvos.
     – Én tegnap az összevagdosott hasammal négy perc alatt értem fel az ötödikre, magának hat és fél percig tartott.
     – Jaj, nem bírom az emeletjárást, estére úgy megdagad a lábam, hogy mozdulni sem tudok – mentegetőzött a doktornő.
     – Talán be kellene fásliznia éjszakára – tanácsolta Bakó András.
     – Lehetséges. De mondja, hogy van? Nem volt nehéz fölkelnie, hogy beengedjen?
     – Ó, már hajnal óta talpon vagyok, épp azon gondolkoztam, hogy körbe kéne futni a háztömböt – legénykedett Bakó András. – Megkínálhatom valamivel?
     – Köszönöm, nem. Nincsenek fájdalmai?
     – Ugyan, miért lennének? Egy pohár narancslét?
     – Nem lehet, cukros vagyok. Milyen gyógyszereket írjak fel magának?
     – Nekem? Elég volt, amit a kórházban adtak. De a doktornőre ráférne egy kis szíverősítő, remek szekszárdi borom van.
     – Köszönöm, sok a savam.
     – De kávét adhatok azért? Majd teszek bele tejszínt…
     – Nem szoktam kávézni, magas a vérnyomásom.
     – Igen? – csillant fel Bakó András szeme. – Régen nekem is magas volt, de egy barátom azt tanácsolta, igyak meg naponta egy liter csalánteát, és attól teljesen rendbejött. A nővérkék még csodálkoztak is, hogy az én koromban ilyen normális a vérnyomásom.
     – Milyen teát mondott? – kérdezte a háziorvos? – Csalán? És gondolja, hogy nekem is használna?
     – Feltétlenül – válaszolta öreg barátom, és hosszú előadásba kezdett a különböző betegségek megelőzéséről és természetes gyógymódjairól. A fiatal, csinos doktornő figyelmesen hallgatta, és néhány tanácsát feljegyezte, megígérve, hogy beszámol majd a hatásról.
Jó félóra hosszat tartott a beteglátogatás, azalatt az orvos minden panasza terítékre került. Amikor a háziorvos végre továbbindult – még előtte állt a délutáni rendelés maratonja –, Bakó András aggódva nézett utána az ajtóból. – Többet kellene pihennie – morogta maga elé –, olyan beteges színe van! – Aztán a gyomorfalába hasító fájdalomtól meggörnyedve visszament a lakásba.

(Szekszárdi Vasárnap, 1993. október 17.)

_______________________________________________________________________________________________

(A Baka István művei. Publicisztikák, beszélgetések című kötetből)

   ← Előző oldal          Következő oldal